Kempo
Amikor a földön az ősállatok is a saját életüket védték vagy az élelemért küzdöttek, már akkor kialakult egyfajta küzdőmorál. Ezekben az időkben az győzött, aki erősebb volt. Később, magasabb fejlődési fokon már a taktika is befolyásolta a harc kimenetelét, majd a fejlődéssel együtt kialakultak a kézi eszközök, amit fegyver gyanánt is használtak. Ezt a harcot az életben maradásért vívták, de ameddig a történelem csak ellát felfedezhető az ember ember elleni küzdelme. Egyiptomi képírások, római, görög edényeken található képek és számtalan írásos emlékek a bizonyítékai ennek. Az önvédelemnek, akár a Karaténak, Kung-Fu-nak, boksznak, vagy birkózásnak hívjuk, és bárhonnan ered is, mindig egy célja volt: a Fennmaradás. Az emberek a jelenre gondoltak, és nem a gyakorlás jövőbeli eredményére.
A Kempo Karate művészete csak az utóbbi 30 évben vált ismertté. Ez nem azonos a Japán Karatéval, előzményei és kialakulásának okai is mások. A Kempo egy olyan önvédelmi forma, ami egész történelme során – és mind a mai napig – a hatékonyságra törekedett.
A Kenpo jelentése: az „ököl törvénye”. A kínai írásjegyek japán olvasata: Kungfu. A Kenpo elnevezés már a stílus kezdete óta kíséri a harcművészetet. Daruma Shaolinba érkezése után hozta létre a Shaolin Chuan-fa-t. Fejlődése után Okinawára már az oda utazó szerzetesek mint a Shorinji Kenpot vitték és mutatták be. A Kenpo a nagy Boxer lázadáskor teljesen eltünt, később a 60-as években Do Shin So újra élesztette a stílust.
James Mitose-nak – akit a Kenpo egyik alappillérenét tartanak számon – szerzetesi neve „Kempo” volt. Vagy egy elírás végett, vagy egy újságíró direkt jelentette meg így a nevet egy cikkben, de azóta használják mind a két formát. Így mindkét név ugyan azt a stílust takarja.
Történelmi áttekintés
India hatása
Néhány forrás az 5000 évvel ezelőtti Indiába vezeti vissza, ahol a későbbi Japán szamuráj kaszthoz hasonló harci kaszt (a Kshatriya) tagjai, mesterei voltak a Natanak és a Vajramuhtinak. Mindkét harci tudomány Kr.e. 3000 évvel alakulhatott ki. Az indiai Kempo szervezett formája kialakult az indiai Buddhizmus idejére. A Kempo innen került Kínába, ahová egy indiai Kshatriya, – kinek neve Bodhidharma volt -, mint kolduló szerzetes vitte magával. A legenda szerint Bodhidharma Kr.u. 520 körül érkezett a dél-kínai partra, hogy a Buddhizmus egy új formáját, a Zen-t tanítsa. Innen Nankingba ment Vu császárhoz, majd folytatta útját Honanba. Itt kilenc évre visszavonult egy kolostortól nem messze lévő barlangba meditálni.
Ennek a kolostornak a neve: Shao Lin-su, japánul Sorinji. Miután megvilágosodott, ő lett a kolostor apátja. A hosszú meditációk során a szerzetesek elaludtak, így izometriás és lazító gyakorlatokat végeztetett velük, amit Shi Pa Lo Han So (Lo Han Tizennyolc Keze) néven neveztek el. Ezek a gyakorlatok olyan technikákon alapultak, amik a Himalája mögött fejlődtek ki. Úgy gondolta, hogy egy erősebb testtel és egy elmélyült szellemiséggel könnyebben lehet eljutni a lélekhez. Az írások szerint ezek a tréningek egészségmegőrzésre irányultak, és nem a küzdelemre. Bodhidharma halála után tovább fejlesztették és tökéletesítették a mozgásokat. A stílus neve Shüan Fa, japánul: Kempo.
Kínai előzmények
Gyakran hivatkoznak a Kr.e. 2698-ban íródott Kung-fu című könyvre, amely először foglalta össze a gyógygimnasztika, a fájdalomcsillapító masszázs, betegségűző, a termékenység- és a harci tánc leírását. Tudatos küzdőtechnikáról Kr.e. 2500-ból taláhatjuk az első említést, Kínából, amit Go-tinek, vagy Csiao-tnek hívtak. Ez abból állt, hogy a harcosok a sisakjuk végén lévő szarvval próbálták felnyársalni az ellenséget.
A Csou kor végéről származó Dalok könyve sportjátékokról, fegyvertelen küzdelmekről, és nyíl-lövészetről tesz említést. Kb. ebben az időszakban nomád törzsek törtek be Észak-Kínába. Ezek a törzsek olyan harci formát hoztak be, amely egyaránt hatással volt a kínai birkózásra és a bokszra is. Az első taoista Mennyei Mesternek (Csang Tao-ling) számos legendája és heroikus tette is a fegyvertelen harcosokat dicsőítette.
A Han Dinasztia idejében az eddig összeállt harci technika a kemari befolyása alá került. Ez csak rúgásokat tartalmazó, háborúban kifejlesztett küzdelem. Ezek ötvözetéből született meg egy új harci forma a Shabaku.
Ebben az évszázadban (Kr.e. 3.sz.) íródott Han Shu I Wen Chich-ben (harci művészetek könyvében) megtalálható az ökölharc hat fejezete.
A dinasztia későbbi idejében (Kr. u. 25-250) egy bizonyos Hua To nevű orvos fejlesztette tovább az addig kialakult mozgásrendszert, a tigris, a szarvas, a medve, a majom és a madár mozgásaira alapozva. A következő mondást neki tulajdonítják:
A testnek szüksége van a gyakorlásra, de ennek nem szabad végkimerülésig tartania. A gyakorlás kiűzi a rossz levegőt a szervezetből, segíti a vérkeringést és megóv a betegségektől. A használatban lévő lépcső sohasem rohad el, így van ez a szervezettel is. Hogy megelőzd a betegséget gyakorold a medve nyakát, a madár csavarodását, a test hajlékonyságát és az izületek mozgását.
A Tang-dinasztia kezdetére tehető a 8 Halhatatlan legendáinak kialakulása. A 8 Halhatatlan (Kr.u. 25-907) mítoszai számos szórakoztató történetet, érdekes kalandot, fegyveres és fegyvertelen küzdelmet tartalmaznak. A 8 Halhatatlan mindig erejével, ügyességével tűnik ki mítikus kalandjaikban. A felvilágosult Tang dinasztia alatt a Kempo visszakapta az elvesztett jóindulatot. Nagy versenyeket rendeztek a Császári Palota lépcsőin és minden közterületen országszerte. A győztes a Ruidai bajnok volt, az egyetlen, aki túlélt minden harcot a küzdőtereken. A bajnokok a Palotában sorakoztak fel, és ennélfogva mérhetetlen népszerűségnek örvendtek.
Térjünk vissza a Shaolinban kialakult művészethez. Chuan Yuan nevű szerzetes alakította 72 mozgásos rendszerré az addig ismert egészségmegőrző gyakorlatsort. Yuan elindult országában, keresve a lehetőségeket művészete továbbfejlesztésére. Vándorlása közben találkozott egy nagy hírnévnek örvendő harcossal, akit Pai Yu Feng-nek hívtak. Csatlakozott hozzájuk Li Cheng is, és hármasban tovább fejlesztették ezt 170 gyakorlattá: a Zen fizikai megjelenítése, az I-chin-ching, amely megtisztította az önvédelem metodikáját. A szerzetesek gyakran szembetalálkoztak útonállókkal, akik az országot fosztogatták megzavarva ezzel a polgárháború menetét. A szerzeteseknek vallásuknál fogva tiltották a fegyverviselést, és ezért meg kellett elégedniük a pusztakezes harccal, amely Shorinji Kempo néven volt ismert. A szerzetesek gyakorlási színhelyei a templom Hakuiden termében falfestményeken láthatóak. A Kempo-t csak szerzetesek gyakorolhatták, de a híre bejárta az egész országot, amikor a szerzetesek elhagyták a templomot, mivel az leégett.
A Sung dinasztia (Kr.u. 960-1279) alatt a legtöbb forradalmat Kempo mesterek vezették. 1280-ban 100 000 Kempo harcos fellázadt Genghis kán mongol uralkodó ellen, és vissza akarták állítani a kínai uralkodóházat. 1644-ben a kínai nemesség egy része kiegyezett a Mandzsukkal, így a század végére elterjedtek a titkos társaságok: Paj-lien-csiao a Fehér Lótusz Egyesület. 1674-ben alakult a Triád ez volt a legnagyobb, és legbefolyásosabb társaság.
Kína 1840 és 1900 között a belső zavargások színterévé vált, ami ezután a külföldi erők prédájává tette (Ópium háború Angliával: 1840-42, háború Franciaországgal 1884-ben, Japán elleni hadviselés 1894-95 stb.) Ez vezetett a nagy Bokszer lázadáshoz (a Bokszerek a Kemposok ultra nacionalista szektája volt) ezt a lázadást a Ching dinasztia 1901-ben vérbefojtotta. Nagyon sok Bokszert kivégeztek, a Dojokat (küzdő-, edzőtermek, iskolák) bezárták, és így gyakorlatilag a Kempo teljesen megszűnt.
1956 – ban Doshin So újra teremti, megalkotja a Shorinji Kempo mai formáját. Az eredeti Kempo-t ötvözi Aikido, Judo, Karate elemekkel. Ez az egyetlen olyan kínai iskola, amit a Japánok elfogadnak és engednek működni. Shikoku szigetén található a központ, ahol a tanulók bentlakásos módszerrel tanulnak.
Kína hatása a szigetvilágra
Okinawán az 1400-as években a fegyvertilalom ideje alatt nagyot fejlődtek a pusztakezes technikák, és ekkorra már elfogadták a kínai Kempo-t, amit ötvöztek a saját küzdőművészetükkel. Az idők folyamán feloldották a fegyverviselési tilalmat, majd 1609-ben ismét megújították. Ezek a tilalmi idők rendkívüli módon serkentették a pusztakezes gyakorlatok fejlődését.
1640 körül Csen Jüanping Kínából Japánba érkezett, és oktatta a Shorinji Kempo-t
1740 körül Ku Sanku kínai mester a szigetre érkezik. Tudásának elismeréseként néhány tradicionális formagyakorlat őrzi még ma is a nevét (Sanku daj). Ku Sanku találkozását Sakugawával a következő történet őrizte meg:
Sakugawa az akkori idők egyik mesterének (Takahara) legjobb tanítványa volt. Egyik este, amikor hazafelé sétált meglátott egy jól öltözött kínait, aki a hídról a vízben megcsillanó holdfényt figyelte. Egyszer csak gondolt egyet, és a kínai mögé lépett azzal a szándékkal, hogy belökje a vízbe. Az idegen hirtelen megfordult és vasmarokkal fogta meg támadója karját, majd azt mondta:
– Elég erős vagy ahhoz, hogy ne játssz ilyesmit. Amióta itt vagyok megszerettem az okinawaiakat, akik mindig kedvesek voltak hozzám, ezért most úgy tekintem, mintha nem történt volna semmi. A jövőben viszont tartózkodj az ilyesmitől. – Sakugawa nagyon szégyellte tettét. Beszélgetés közben egy fiatal fiú érkezett hozzájuk, aki felismerte Sakugawát. Így Ku Sanku megtudta, hogy támadója karate tanítvány.
– Ha egyszer Kume-Murában jársz, keressd fel Ku Sankut, vagyis engem. Akkor majd megtanítalak nemcsak a hogyanjára, de a miértjére is. – mondta. Sakugawa elmesélte mesterének az esetet, aki nagyon megörült ennek.
Hat évet töltött Sakugawa Ku Sankunál (1756-ot írunk.) Amikor mestere nagyon beteg lett, elhagyta Ku Sankut és visszament hozzá. Takahara így szólt:
– Azt akarom, hogy a Karate az igaz utat szolgálja, és ilyen módon add át másoknak. Azt akarom, halálom után vedd fel a Karatés Sakugawa nevet, és olyan legyél, hogy az okinawaiak büszkék legyenek rád. –
Sakugawát az első valódi mesternek tekintették, mert a művészet minden ágában jártas volt, nem specializálódott egyetlen technikára sem. Sokon Matsumora kiváló tanítványa lett Sakugawa mesternek, mind a harci technikák kivitelezésében, mind a szellemi tanítások elsajátításában.
A következő történet is ez utóbbit igazolja:
Ez időben a királyi család oktatójaként él. A király egy hatalmas bikát kapott a Japán császártól, és azaz ötlete támadt, hogy küzdjön meg a bikával híres Karate mestere. Matsumora tudta, hogy a reá váró feladat igen nehéz, ezért cselhez folyamodott. Lefizette az őrt és bement a bikához. Felvette a küzdelemnél viselt ruháját. Lassan odament a bikához és egy tűvel hirtelen orrba szúrta. Néhány napon keresztül megismételte az orrba szúrást. Eljött a küzdelem napja: a király és a közönség feszülten figyelt. Kiengedték a hatalmas bikát, megjelent Matsumora harci öltözékében, lassan közeledett a bikához. Az egy darabig figyelte, de mikor közelébe került az ember hangosat ordított és elmenekült. A király csodálatában, és tisztelete jeléül Bushi (lovag) címet adományozott neki.
Matsumora tanítványa a 16 éves Yasutsune „Anko” Itosu. Itosu mester 75 évesen (1905) maga mérkőzött meg a Japán rendőrök fiatal judosával. A Japánok kérkedtek a Judo legyőzhetetlenségével, és lebecsülték a Karate hatékonyságát. A küzdelem kezdetekor Itosu olyan lazán állt, hogy tanítványai is humorosnak találták. A judos hirtelen megragadta Itosu mestert, aki hirtelen gyomorszájon vágta, és így támadója zihálva földre rogyott. Ekkor a tömeghez fordult és így szólt:
– A Karate nem sport, hanem egy gyilkos művészet. Nem szabad használni, csak ha nincs más út. Legyen ez a mai küzdelem mindörökre emlékezetes.
Ebből a századból maradt az útókorra a következő írás Basho-tól:
– Ne a régi mestereket kövesd. Azt kövesd, amit a mesterek is követtek.
További neves személyiség volt Choki „Saru Aji” Motobu (1871 – 1944) Okinawa Karate ragyogó figurája, és idejének egyik leghíresebb harcosa. Az ősi Motobu klánból származott, amely generációkon keresztül a „Go – Ten – Te” harci módszert gyakorolta. Ezt a stílust azonban teljes egészében a család körében, és ott is csak az elsőszülöttnek adták át. Mivel Choki a harmadik gyermeke Ashi Motobunak, így a saját útját kellett járnia. Ő azonban ismert volt kötekedő, agresziv természetéről, így kevés mester volt hajlandó tanítani őt. Kosaku Matsomura, Sokon Matsomura és Yasutsune Itosu adta át tudományát, ami erőteljes hatást gyakorolt rá .
Motobu kiakart vándorolni Hawaii-ra unokatestvéréhez, de a hatóságok ezt a rossz híre miatt megtagadták. A 20-as évek elején a japán szárazföldre utazott, és tanítani kezdett. Kyotoban látványos győzelmet aratott egy profi bokszolóval szemben. Ez a győzelem nagyban segítette a saját stílusának és a Karate-nak a fejlődését. Motobu Okinawa-n halt meg 1944 – ben.
James Mitose a Motobu Shorei Karate Kempo-ját tanította a Kosho Ryu Kenpo Jujitsu rendszere alapján. Mitose család ragaszkodott ahhoz, hogy az ősi stílusuk Bodhidharma Shaolin Ch’uan Fa (Shorinji Kempo)-ból származik, ami az 1600-as években került Kínából Japánba, Kumamoto és Nagaszaki környékére. Ezt a művészetet a Mitose család generációkon át gyakorolta. Míg meg nem született a Kosho-ryu (öreg fenyőfa). Mitose azt állítja, hogy az ő Kenpo Ju-Jitsuja a Shorinji Kempoból vált ki, és az ősei által úgy lett megváltoztatva, hogy az a Japán emberek számára is megfeleljen. A meditációk alatt őseinek megnyilvánult a Kenpo titka, amit ő Koshoryu Kenpo-nak hív .
Motobu mint közismert civakodó és harcművész, dr. Mitose atya nagybátyja volt, és az ő művészetének ugyanaz volt a címere mint a Mitose családjáé. A tisztelendő nem fogadta el ezt az azonosítást, erkölcsi meggyőződései miatt. A hasonlat Mitose atya és Motobu között nyilvánvaló és a kapcsolat elválaszthatatlannak tűnik. Mitose atya „Mi az önvédelem” (1974) c. könyvében úgy írja le Motobut, mint a Kenpo nagy mesterét .
Amerika
A Koshoryu Kenpo teljes egészében a buddhista filozófia, a test általános edzése, kardforgatás, íjászat, ikebana, a fegyver nélküli Shaolin ch’uan fa tanulmányozásából állt. Az önuralom, szerénység és becsületesség volt a Kenpo mérföldköve, és a gyakorlati technikák fejlesztése csak ezekhez a célokhoz vezető utak voltak. Ezt a zárt stílust a Hawaii születésű James Mitose tette nyílttá mikor úgy döntött, hogy szülőföldjén elkezdi tanítani. 1942-ben az amerikai Honoluluban stúdiót nyitott. 1953-ban vonult vissza az aktív edzéstől.
Thomas Young, Edward Bobby Lowe, és William K . S. Chow fáradhatatlan munkájának köszönhetően a Kenpo folytatta útját. Még ketten csatlakoztak az akkori mesterekhez Paul Yamaguchi és Arthur Keawe.
1946-ban William K. S. Chow megkapta a Sho dant Mitose atyától, 1949-ben megnyitotta saját iskoláját. Itt nevezték először ezt a művészetet Kenpo Karate-nak. Chow kizárt némi tudást, amiről úgy érezte, hogy nem az amerikaiaknak való, viszont ötvözte a világ két leghatékonyabb önvédelmi formáját. Az így kialakított stílus neve Karaho Kenpo.
Chow kiemelkedő tanítványai közé tartozott Edmund Parker. Ő 1954-ben nyitott iskolát Utah államban. Parker az évek folyamán rengeteg olyan fő alapelvet fedezett fel, amit még soha nem írtak le. 1990-ben halt meg.
John La Tourette 1970-ben kezdte el a Kempo Karate-t, de már fekete öves volt Judo-ból, Jiujitsu-ból, Taekwando-ból, és Shotokan-ból. 1977-ben lett Parker tanítványa. Idahoi stúdiójában tanít Kenpo-t saját értelmezésében. Főleg a külső és belső szellemi erőre specializálja magát. Bizonyítja, hogy a Kenpo egy állandóan fejlődő, progresszív tudomány, amit nem a szabályok és a megkötések sorozata, valamint nem a dogma határoz meg.
Ausztrália
Az Ausztráliában kialakult Kempo (1960) vezetője Tom Slajven, és a magyar származású Harnos Imre László. Az akkori politika miatt különböző támadások érték a Kempo nevet viselő iskolákat, ezért nevet kellet változtatniuk. Így alakult ki a Zen Bu Kan (Szellemi Harcos Központja). Sokáig csak ezen a néven ismerték a stílust, de később – mikor már lehetőség adódott – megtartva az előnevet végére vissza került a Kempo is. A Magyarországon is működő szervezet jelenlegi vezetője Dr. Les Harnos 10. dan (Harnos Imre L., a Harcművészet doktora 10. dan).
Történelmi áttekintésünk során olyan meghatározó személyiségek nevei emelkedtek ki a tömegekből akik mindig a „lázadó” réteget képviselték, és képviselik még ma is. Számtalan, különböző kb. 300-féle iskola létezik a világon ezen a stíluson belül.
Láthatjuk, hogy milyen hosszú utat jártak be a nagymesterek, hányféle kultúrával kerültek kapcsolatba. Minden egyes találkozás nyomot hagyott a Kempo filozófiáján és technikáján is.
Mostanáig Szövetségünk olyan kapcsolatokat alakított ki a külföldi partnerekkel – I.K.F., R.K.J.A., B.K.O., A.K.K.S., WUKO, WAKO, I.C.K.F. – ami mindenkinek gyümölcsöző. Ennek eredménye az 1997. évtől, hogy rendszeresen részt vehetünk a felsorolt szervezetek által szervezett Európa- és világbajnokságokon. Mind az amatőrök, mind a profik mezőnyében.
Így történt ez Juhász Ferenc 6. danos nagymesterrel is 2002. márciusában. Előzménye egy csúnya motor baleset, amiből az akarata mentette meg.
13 óra 30 perc lassú dobszó fogadja az érkezőket. Daiko dobosok, kilencen vannak, rezzenéstelen szertartásos mozdulatokkal ütik ki a hangokat, a felállított dobokból. Japánban így tartják távol a rossz szellemeket, és kísérik utolsó útjára a távozót. Egyben ez a család utolsó ajándéka.
Befejeződött a pap beszéde. Ismét felszállt a dobok átható üteme. A számtalan koszorú után most a tanítványok fogták körül. Hat sportoló, barát emelte le az emelvényről és indultak a közös utolsó útra. Követte őket a család, majd a megjelentek. A Daiko dobok hangja végig kísérte a menetet. Elhantolás ellőtt ismét beszéd majd a végső búcsú. A könnyeket nem lehetett visszatartani…